A Krka Nemzeti Park felső részén, a Visovac-tó másik végénél találhatók a Roski-vízesés (az alsó végénél a Skradini-vízesések vannak). Kétszer jártunk itt is, egyszer egy kellemes hajóúttal, egyszer meg autóval körbekerülve a fél világot, leereszkedve egy sziklafalba kapart halálos szerpentinen, ahol nem tudom hogy fér el két nagyobbacska autó, mert szerencsére nem jött szembe egy sem. Nem is beszélve az út mentén szerénykedő aknaveszélyre figyelmeztető táblákról. De ezt is látni kell!
Van egy városka Plitvicze-től északra úgy 30 kilométerre az 1-es út mellett, Slunj. Ennek a városnak van egy Rastoke nevű "óvárosa", a Korana és Slunjcica folyók találkozásánál, ódon házakkal, vízimalmokkal, vízesésekkel. Sajnos annak ellenére, hogy ezt az utat bő két hét leforgása alatt kétszer is bejártam oda-vissza, csak egyetlen szűkre szabott alkalom adódott a fényképészkedésre (egyszer esett, egyszer sötét volt már, egyszer meg igencsak igyekeznünk kellett), pedig ez a hely is sokkal többet érdemelne.
Ahogy megígértem, ha elkészülnek megmutatom a nyaraláson készült képeket. Ime!
[Na ez erős csúsztatás, mert ezt most, december harmadikán írom, csak a kronológia kedvéért visszadátumoztam a bejegyzést. :)]
A horvátországi út egyetlen tervezett fotós célpontja a Krka Nemzeti Park vízesései voltak. A park Sibenik-től bő 20 km-re található, a skradini nagy vízesések a Krka folyó által vájt mély szurdokvölgy alján találhatók. A környezet festői, de napközben a fényképezés reménytelen, a tengernyi turista miatt. Állandóan átesnek az állvány lábán, belesétálnak a kompozícióba, mászkálnak a pallókon, belengetve azokat és más hasonló botorságokat művelnek, nem beszélve a nyári verőfényről, ami szintén nem segíti a ténykedést. Nincs mit tenni, miután délelőtt megnéztük az összes kiállítást, a helyet alaposan körbejártuk és kitaláltuk mit hogyan szeretnénk lefotózni, belevetjük magunkat a hűs habokba, mert a vízesések alatt fürdeni is lehet. De belefért még egy hajókirándulás a park felső részén, érintve a Visovac kolostorszigetet és a felső Roski-vízeséseket. A park hatkor zár, a tömeg addigra erősen oszlásnak indul, röviddel később a meredek sziklafalak jótékony árnyékukkal fedik be a zuhatagokat. Itt van már a Kánaán, kezdődhet a hosszú-expozíciós tobzódás! Az utolsó busz nyolckor indul fel a bejárathoz, ez a két óra persze nem elég semmire sem, így marad a gyaloglás, a hőségben egész nap cipelt fullra töltött hátizsákkal. Legalább a kaja és az innivaló nagyja már nincs benne. A parkoló, ahol a kocsit hagytuk a lozovaci bejáratnál, fent van a fennsíkon a kanyon felett, úgy kétszáz méterrel feljebb! De még így is megér a hely minden fáradtságot, ajánlom mindenkinek! Akkor a képek:
Az elmúlt két napon és ma megint vöröslő arccal kelt fel égi kísérőnk. Sajnos megint csak az utolsó alkalmat tudtam kihasználni a fényképezéshez, pedig az elképzelt, tájjal egybe komponált vörös Holdat az első napon kéne elkapni.
Az idei gólyaszámlálás szívet melengető eredménnyel zárult, a tavalyi hússzal szemben idén száztíz fióka nőtt fel az általam ellenőrzött harmincöt település harminckilenc fészkében! A körzetem három ötös, tizenkét négyes, tizenegy hármas, hat kettes és két egyes fészekaljjal büszkélkedhet.
Délelőtt bíbor sallangvirág látogatóba mentem a Villányi-hegységbe. Mivel éjszaka dolgoztam, nem tudtam elég korán indulni a jobb fény kedvéért sem, de az idő kegyes volt, bőven teremtek a gomolyfelhők.
Na a címben jelzettekhez sok köze azért nincs a tárgynak, mert a hullámok a táj hullámai, Szalánta közelében az 58-as út mentén. Emellett is elmentem ki tudja hányszor, mindig elhatározva, hogy legközelebb megállok. Na most sikerült.
Vitézvirág mint Anacamptis pyramidalis, angolul Pyramid orchid.
Persze most is jól elvoltam a fényekkel! Előbb spotlight és árnyék, aztán erős délelőtti nap, a végén megtoldva egy derítő villanással.
Mára ezek a "madarak" jutottak, fehér madársisak és a madárfészek kosbor. Persze nem maradt el a játék sem az erdei fényekkel.
